Véget érhet a vita Machu Picchu kincseiről
2007. augusztus 29. 13:00
A Yale Egyetem engedélyezte a perui szakembereknek, hogy áttekintsék a Hiram Bingham által közel egy évszázada felfedezett Machu Picchu inka fellegvárából származó leletek teljes leltárát.
Korábban
A vita széles körű tiltakozást váltott ki Peruban, felháborodást keltett a National Geographic Társaságban, valamint neves régészek körében is. A nyár elején a New York Times címlapján foglalkozott a botránnyal, amely heves indulatokat váltott ki Peruban is. A vita hevében Richard Burger professzor, a leletek kezelője azzal vádolta meg Peru korábbi first ladyjét, hogy politikai ügyként kezeli a leletek ügyét, elfelejtve, hogy nagyobb biztonságban vannak New Havenben, mint Dél-Amerikában. Burger azóta már egy perui ásatáson dolgozik, ami a két ország közötti javuló kapcsolatokat is jelzi.
A nemrég hivatalba lépett Alan García kormánya fordulatot hozott a korábbi perui elnök, Alejandro Toledo politikájával szemben. "A találkozókon valódi előrelépések történtek. Tavaly óta megváltoztak a dolgok: új kormány van, új nagykövet és új politika" - mondta Vladimir Kocerha, a washingtoni Perui Nagykövetség sajtófőnöke. Arra a kérdésre, hogy Peru beperelné-e a Yale Egyetemet, ha követeléseit nem teljesíti, Kochera nemleges választ adott. "Miért perelnénk be a Yale-t, ha tárgyalhatunk vele? Ez az ötlet az előző kormánytól származik, de mi nem kívánjuk folytatni ezt a politikát."
2007 június elején Garcia elnök megbízta a Harvardon végzett Hernán Garrido-Lecca építésügyi minisztert, hogy vegye fel a kapcsolatot a Yale Egyetemmel. A Yale képviselői szerint a tárgyalások baráti hangnemben folynak, de cáfolták, hogy visszaadnák Perunak a ritka és értékes ékszerek, ereklyék és emberi maradványok feletti rendelkezés jogát. A tárgyalások azután kezdődtek el újra, miután Richard Levin, a Yale elnöke levelet írt az új perui elnöknek. "Júniusban előrelépést tettünk, és szeptemberben további előrelépések várhatóak, amikor egy perui delegáció érkezik a tárgyalások folytatására" - mondta Levin.
A Yale ígérete, hogy leltárt készít a leletekről, akkor került nyilvánosságra, amikor Karen Hughes, az USA Külügyminisztériumának kulturális diplomáciáért felelős államtitkára nemrég hivatalos látogatásra Peruba érkezett. A látogatás során azt is bejelentették, hogy az Egyesült Államok visszaadja Perunak azokat a prekolumbián tárgyi emlékeket, amelyeket a két ország közötti csempészet elleni egyezmény megkötése után hoztak be az országba.
A készlet megtekintésének engedélyezése nagy előrelépés a Yale részéről. "Ha a tudósítások igazak, akkor ez a Yale jóakaratát bizonyítja. Hogy az ajánlatot Peru elfogadja-e vagy sem, az már más kérdés. Nem lehet tudni, mi lesz a következő lépés" - mondta Chris Heaney, aki Fulbright ösztöndíjasként kísérte figyelemmel az eddigi vitát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.