Eladják a náci társasjátékokat
2007. augusztus 23. 11:00
A héten egy angol aukciósházban kerül kalapács alá az a különleges társasjáték-kollekció, amelyet a második világháborúban a német gyerekek használhattak.
Korábban
A játékok valószínűleg egy német gyűjtőtől származnak, és azokat a shropshire-i Mullock's aukciósházban bocsátják árverésre. Richard Westwood-Brookes angol történész, a korszak szakértője szerint egyes játékok akár 300 fontot (110 ezer forintot) is megérhetnek. Szerinte a hasonló játékok igen ritkának számítanak, és `azok a gyerekkönyvekhez hasonlóan, furcsa módon igen magas áron kelnek el`. Westwood-Brookes a BBC-nek azt is elmondta, hogy az állapotuk is azokhoz hasonló, ugyanis a háború után a hasonló játékszereket leginkább elfelejteni szerették volna.
Ne nevess korán - világháborús szájízzel |
Westwood-Brookes szerint a játékok állapota alapján biztosnak tekinthető, hogy az 1940-es években a gyerekek sokat használhatták azokat. Mindez egyben arra is rávilágít, hogy a náci propaganda miként próbált behatolni a négy-ötéves gyerekek mindennapjaiba. A játékokat azért Angliában adják el, mert Németországban a hatályos törvények szerint nem árverezhetik el a Harmadik Birodalom időszakából származó tárgyakat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.