Magyar rocktörténet lemezborítókon
2007. augusztus 10. 16:00
Május óta látogatható a szentesi Koszta József Múzeumban a `Tűrt, Támogatott, Tiltott` A magyar rockzene története bakelitlemez-borítókon című időszaki kiállítás.
Magyarországon az első, társadalmi méretekben is érzékelhető robbanás a beat-mozgalom volt, amely egyre több embert mozgatott meg. A rock második generációja, azaz a `farmerosok nemzedéke` 1970-71-től bukkant fel nagyobb tömegben a koncerteken új sztárokat, új zenekarokat juttatva a csúcsra. A harmadik nemzedék a hetvenes évek második felében szerveződött sajátos arculattal rendelkező táborrá.
A lemezborítók tervezése, kivitelezése külön művészeti ágazattá vált az évtizedek során. Különös értéket képviselnek azok a darabok, amelyeket a kiadást követően betiltottak, de néhány ezer a boltokba került. A lemezek beszerzése, birtoklása sok esetben a zenei identitás fontos kifejezőjévé vált. Kiállításunk remélhetőleg alátámaszthatja azt a törekvést is, miszerint a jelenkor és a közelmúlt tárgyi kultúrájának múzeumi bemutatása és dokumentálása az egyre inkább sürgető feladataink közé tartozik.
A tárlatot Karikó-Tóth Tibor szentesi iskolaigazgató ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállítást Arató Mátyás bakelitlemez-gyűjteményéből a gyűjtő és Mód László néprajzkutató rendezte, a kivitelezést Vígh László restaurátor végezte.
További információk: Koszta József Múzeum, 6600 - Szentes Kossuth tér 1.
Nyitva tartás: K-Cs 9-13, P-V 13-17
Látogatható: 2007. szeptember 30-ig
Tel.: (63) 313-352
[email protected]
[email protected]
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.