Három város osztozik Szent Erzsébeten
2007. július 9. 17:00
Két ország és három város vallja magáénak Árpád-házi Szent Erzsébetet, a kereken 800 évvel ezelőtt született tragikus sorsú magyar királylányt.
Korábban
Az idei németországi megemlékezések csúcspontját az a kiállítás jelenti, amelyet a türingiai Wartburg várában rendeznek, ott ahol a magyar királylány négyéves korától tizenhat évet töltött. A kiállítást két német tartomány miniszterelnöke és Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke nyitotta meg, nem egymással versengve, hanem mintegy jelezve, hogy Árpádházi Szent Erzsébet nemcsak Magyarországé, hanem Türingia és Hessen tartományé, azaz Sárospatak mellett Wartburg és Marburg városáé is. A kiállítás összeállítását a Nemzeti Múzeum és a Budapesti Történeti Múzeum is segítette.
Szent Erzsébet huszonévesen Wartburgban és Marburgban egyaránt segítette a szegényeket és a betegeket, kórházat és templomot hozott létre, s nevét a katolikusok és a protestánsok egyaránt imába foglalták. Ily módon - tartják Németországban - Türingiai Szent Erzsébet nemcsak a szegényeket és az elesetteket segítette, hanem saját eszközeivel a vallásokat is egyesítette. Szent Erzsébetet egész Németország tiszteli, s róla rendszeresen megemlékezik szinte valamennyi tartomány, Bajorországtól Baden-Württembergig, miközben Türingia az "érintettség" kapcsán ezt immár harmadszor teszi a mostani, a "Türingiai Erzsébet egy európai szent" címmel megrendezésre kerülő 3. türingiai tartományi kiállítással.
A kereken 800 évvel ezelőtt, 1207-ben II. András magyar király és Merániai Gertrúd harmadik gyermekeként, Sárospatakon született magyar királylány négy éves korában, 1211-ben került Wartburg várába. Annak idején, az akkori szokásoknak megfelelően a politikai kapcsolatok építéséért áldozták fel őt, eljegyezve a türingiai tartományi gróf tizenhárom éves fiával. Miközben mesés hozománnyal érkezett - négyévesen - új otthonába, nem sokkal később meghalt kijelölt vőlegénye. Erzsébet tizennégy éves korában az örökössé vált kisebbik fiú, IV. Lajos tartományi gróf felesége lett. Három gyermekük született, mielőtt férje korán meghalt.
Erzsébetre ezt követően megpróbáltatások sorozata várt, Wartburgból elűzték, s Marburgban talált menedéket, s ott élt 1231-ben bekövetkezett haláláig. A krónikák szerint nemcsak fiatal volt, de páratlanul szép is. II. Frigyes császár feleségül is kérte, de ő nemet mondott. Csatlakozott a ferencesek rendjéhez, lemondott gyermekeiről, hogy csak a jótékonykodásnak élhessen. Miközben ő mindenkivel szemben segítőkész és könyörületes volt, a sors épp vele szemben tanúsította a legnagyobb könyörtelenséget, huszonnégy évesen elragadva őt az élők sorából.
Árpádházi Szent Erzsébet vagy - mint a németek vallják - Türingiai Szent Erzsébet ma nemcsak Magyarországé, s nem is Németországé, hanem egész Európáé. Magyarország - Sárospatakkal az élen -, s Németország Türingia és Hessen tartomány vezényletével egész évben emlékezik és ünnepel. De emlékezik és ünnepel egész Európa is.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap