Feltárják a skót királyok koronázási helyét
2007. július 6. 11:00
A középkori skót uralkodói hatalom szimbólumának számító Scone melletti hegyen hamarosan egy régészeti expedíció próbálja megfejteni az egykori koronázások és az ott álló elveszett apátság titkait.
Korábban
A skóciai Perthtől északra található Scone egykor Skócia fővárosa volt. A település mellett magasodó Moot Hill mindig is a helyi uralkodói hatalom szimbólumának számított, hiszen a kilencediktől egész a 13. századig ott koronázták a skót uralkodókat.
III. Alexander (1241-86) koronázása a Moot Hill tetején |
A jövő héten azonban egy előzetes régészeti feltárás kezdődik majd a helyszíneken, hogy végre a legmodernebb történeti módszerekkel is megismerhessék s skót királyság gyökereit. A július 9-20-áig tartó projektet Oliver O'Grady, a Glasgowi Egyetem régészeti tanszékének régésze, és Peter Yeoman, a középkori skót történelem szakértője vezetik majd.
O'Grady szerint "Scone nagyon fontos helyet tölt be a skót történelemben, hiszen ott egy igen fontos apátság állt a középkorban, és ott iktatták be az uralkodókat is". Elmondása szerint nagyon pozitív, hogy végre tudományos módszerekkel próbálják megismerni a skót múltat.
A kutató két évvel ezelőtt egy előzetes terepbejáráson már kijelölte a hegyen folytatandó ásatás helyét. Most azonban földradarokkal és a legújabb magnetométeres eszközökkel, korábban példátlan részletességgel mérik majd fel a területet. A csoport egyben megpróbálja meghatározni, hogy pontosan hol is állhatott a mára elveszett apátság.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Először csak előkelő francia társaságokban volt divatos a motorkerékpározás
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.