DNS-analízissel vizsgálják a cseh uralkodókat
2007. július 5. 11:00
A cseh kutatók a legmodernebb eszközök használatával, egy egyedülálló tudományos kutatás keretében szeretnének fényt deríteni a prágai kastélyban talált ezeréves csontvázak kilétére.
Korábban
A teszteket 19 olyan maradványon fogják elvégezni, amelyeket korábban a prágai kastély alatt három különböző helyen találtak. A Hradzin történeti gyűjteményének kurátora, Milena Bravermanova szerint a sírban találtak kilétét korábban minden rendelkezésre álló régészeti letettel és erőforrással megpróbálták meghatározni, ám mindez sikertelennek bizonyult. Szerinte `az új vizsgálat végre kitölti a történelmi tudásunkban tátongó réseket`.
Az egyik legnagyobb rejtély a Harcos nevet viselő csontvázhoz kapcsolódik, akit kardjával és teljes páncélzatban temettek el. A kutatók most szeretnének rájönni, hogy ő is a királyi ház tagja volt-e. A DNS-elemzéssel a maradványok rokoni viszonyának megállapítása mellett az uralkodócsalád történetét is felülvizsgálják majd, így kerül sor a dinasztia első fejedelme, a kereszténységet felvevő I. Borivoj (ur. 850k.-896) sírjának vizsgálatára is. Az ő esetében azért van szükség a tesztekre, mert a szakértők egyáltalán nem biztosak abban, hogy oda a Premysl uralkodót temették el.
A történészekből és régészekből álló multidiszciplináris kutatócsoport 3-4 éven keresztül vizsgálja majd a maradványokat, és az első konkrét eredményeket a jövő évre ígérik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.