Technológiai robbanás a hadiiparban: az elfelejtett tengeralattjáró-háború III.
2007. július 4. 13:00 Tóth Ákos
Bár a japán flottát a Midway-szigeteknél jelentősen meggyengítették, az még mindig elég nagy erővel bírt ahhoz, hogy folytassa a háborút, és hátráltassa az amerikai előrenyomulást.
Korábban
Midway után megindult az amerikai offenzíva, délen MacArthur, északon pedig Nimitz parancsnoksága alatt. A békaugrás néven elhíresült taktika révén egyre közelebb kerültek Japánhoz, és a tengeralattjárók szerepe még az eddiginél is fontosabb lett. Megkezdődött ugyanis egy állandó, stabil blokád kiépítése, melynek célja az volt, hogy elvágják a Japán hátországot a megszállt területekről érkező nyersanyagoktól.
Bevetésen a USS Balao |
A GATO osztály korábban is bemutatott sikerén felbuzdulva a mérnökök rájöttek, hogy jó úton indultak el. Miután a GATO hajók gyártása leállt, a gyárak a legújabb típusra, a BALAO-ra koncentráltak. Az új hajó a korábban gyártottaktól nem igazán különbözött, leszámítva a megerősített hajótestet, és a módosított fedélzeti fegyvereket. A hajókon megjelent az addig csak kísérleti stádiumban létező radarrendszer is. Hogy pontosan mikortól kezdték használni az eszközt, arról nincsenek biztos információink, de az első néhány darab még csak próbaszériaként érkezett az üzemekbe. A radarral jelentősen megnőtt a hajók harcértéke, hiszen látásuk a sokszorosára növekedett.
A USS Lawson vízrebocsátása |
A blokád tehát kiépült, és a tengeralattjárók elkezdték folyamatosan húzni a hurkot a birodalom körül. A csapnivaló japán elhárításnak köszönhetően a veszteségek csökkentek, még annak ellenére is, hogy a járőrök egyre messzebbre vezettek, és egyre merészebbek voltak. Mindezt a fejlődést pedig csak támogatták a gyárakból egyre gyorsabban és sűrűbben kiúszó hajók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap