Válaszokat szeretnének az amerikai kémhajó túlélői
2007. június 20. 12:00
A USS Liberty 1967-ben a Földközi-tengeren cirkált Egyiptom partjainál, hogy figyelemmel kísérje a hatnapos háború fejleményeit. Nem sokkal később azonban izraeli vadászgépek lőtték szét a hajót
Korábban
1967 májusában a USS Liberty Afrika partjainál cirkált, majd azt a parancsot kapta, hogy a Földközi-tengeren kísérje figyelemmel az Izrael és az arab államok között kibontakozó feszültséget. Június 8-án a hajó nemzetközi vizeken hajózott, nagyjából 20 kilométerre Egyiptom partjaitól. Tiszta, napos idő volt, néha felderítő repülőgépek köröztek a hajó fölött. Délután 2-kor éppen befejeztek egy gyakorlatot, és a legénység a következő feladatra várva pihent.
A hajó támadás alatt |
Az amerikai kormány elfogadta a magyarázatot. A haditengerészet vizsgálatot indított, és pár héten belül elkészítette a jelentését. Az összegzés szerint "a meglévő bizonyítékok arra utalnak, hogy tévedés történt... Nincs arra utaló nyom, hogy a támadás az amerikai hajó ellen irányult volna." A Liberty 300 fős legénységének kétharmada bátorságáért és sebeiért kitüntetést kapott, bár a ceremónia külsőségek nélkül zajlott. William McGonagle kapitány a legmagasabb amerikai hadikitüntetést (Medal of Honor) a haditengerészet washingtoni központjában vehette át, holott az ilyen ceremóniákat általában a Fehér Házban rendezik. A legénység megértette az üzenetet: hallgatni kell a történtekről.
Mentés közben |
Mások viszont nem értenek egyet a legénység által előadott történettel. David Siegel, az izraeli nagykövetség szóvivője, egy korábbi nyilatkozatában azt írta, hogy a különböző hivatalos vizsgálatok mind ugyanazt az eredményt hozták: "A Liberty incidens tragikus tévedés volt." A. Jay Cristol, nyugalmazott pilóta, és az amerikai katonai igazságszolgáltatás tisztje 10 évig vezette a vizsgálatokat, és egyetért a kormánnyal: a háborús zűrzavar, a hiányos kommunikáció és a hajó téves azonosítása vezetett a támadáshoz. "Együttérzek a legénység tagjaival. Tragikus módon rosszkor voltak rossz helyen" - állítja Cristol.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap