Múzeummal emlékeznek az amerikai hadseregben szolgáló japánokra

1941 júliusában a seregbe frissen toborzott Maszadzsi `Gene` Uracu közlegénynek a kiképzés helyett a hadtest főhadiszállásán kellett jelentkeznie, ahol azt kapta feladatul, hogy fordítson le angolra egy japán tankönyvet és egy katonai kiképzőkönyvet. Az Amerikában született, bár gyerekkorábban Japánban tanult Uracu megcsinálta a fordítást, majd ezután hadbíróság terhe mellett utasították, hogy senkinek ne beszéljen az egészről. Hónapokkal később három másik japán amerikaival együtt a San Franciscó-iPresidio támaszponton kellett jelentkezni, ahol aggódva várták, hogy milyen sors vár rájuk. November elsején derült fény a titokra: egy titkos japán nyelviskolában kellett kiképezniük a hadsereg tolmácsait és kihallgatótisztjeit.

Uracu példája nem egyedüli: bár Pearl Harborrra alig egy hónappal később került sor, a hadsereg az aggasztó előjelek miatt már ekkor úgy döntött, hogy minden lehetséges eszközzel felkészül egy lehetséges háborúra. A hadseregben szolgáló niszeik, azaz a japán emigránsok gyerekeinek bevonása pedig egyértelmű választásnak tűnt. 1946 májusáig közel 6000 diák tanult a speciális nyelviskolában, egyenként átlagban 6-9 hónapig. 10-20 százalékuk kibukott, és többen évet ismételtek, míg egyesek az iskolában dolgozva segítették a nyelvoktatást. A diplomások foglyokat vallattak, naplókat fordítottak, rádióüzeneteket dekódoltak; közülük sokan az elfogott japán hadi dokumentációkat fordították, míg mások a háború után a Japánt megszálló seregeket segítették.

Az első osztály még San Franciscóban dolgozott, majd diákok híján az iskolát 1942-ben Minnesotába költöztették, ugyanis a japánoknak ekkorra már megtiltották, hogy a nyugati parton éljenek. A hadsereget szolgáló niszeik is ekkor szembesültek helyzetük ellentmondásosságával: 1942 februárjában egy elnöki utasítás az Amerikában élő japánokat internálótáborokba költöztette, így sokuk az általános megvetés közepette olyan tudatban dolgozott a hadseregnek, hogy családjukat bebörtönözték. A táborokban élők is ellentmondásos helyzetbe kerültek, hiszen voltak, akik életkörülményeik javítása miatt kezdtek a hadseregnek dolgozni, ám Japánban élő rokonaik miatt sokszor meghasonlottak a helyzettel.

A fronton sem volt könnyebb a helyzet: a japán katonáknak vigyázni kellett arra, hogy nehogy összekeverjék őket az ellenséggel, így sokszor személyes testőrök vigyázták őket a nap minden percében.

A Nemzeti Japán Amerikai Történeti Társaság most azért indított kampányt, hogy Presidióban múzeumot emeljenek a niszei nyelvészek előtt - akik közül sokan még ma is élnek. Az ügy egyik vezető szakértője James McNaughton hadtörténész, aki nemrég Nisei Linguists: Japanese Americans in the Military Intelligence Service (Niszei nyelvészek: japán amerikaiak a katonai hírszerzésben) címmel írt könyvet a témában. Az 1990-es évek közepe óta tervezett múzeum 15 millió dollárba kerül majd, amelyhez a szövetségi kormányzat egymillióval járul hozzá, és a társaság reményei szerint az intézményt öt év alatt építhetik majd fel.