Szent György védi az újvidékieket
2007. június 14. 17:00
Védőszentet kapott Újvidék: az észak-szerbiai Vajdaság tartomány székhelyére ezentúl Szent György vértanú "vigyáz".
Korábban
A dolog politikai pikantériája, hogy a hármas koalíció részeként a szélsőségesen nacionalista szerb radikálisok és a jobboldali Szerbiai Demokrata Párt mellett az előterjesztők között voltak a milosevici szocialisták is. A közgyűlési vitában egyesek a közgyűlés szószékéről az orruk alá is dörgölték, hogy a volt kommunisták most vallási ünnepet kívánnak meghonosítani a városban.
Az ellenzék hevesen tiltakozott, mondván: ilyen döntést nem lenne szabad ráerőltetni az újvidékiekre, hiszen a lakosság nagy része nem ortodox hitű, sokan pedig nem vallásosak. A vörös-fekete hármas koalíció városatyái az ellenvetéseket sutba vágva azonban áldásukat adták az indítványra. A döntés nyomán az újvidéki búcsú ezentúl november 16-án, az ortodox naptár szerinti Szent György vértanú napján lesz.
Mirko Djurdjevic vallásszociológus az újvidéki eseményeket kommentálva nem talált kivetnivalót abban, ha egy város védőszentet választ magának, aggályosnak vélte viszont, hogy ez a folyamat a szerbiai településeken az elmúlt években a társadalom erőltetett klerikalizálását célzó hullámként vonult végig.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.