Rituálisan áldozták fel a fogyatékos ősembereket
2007. június 1. 11:00
Egy új tanulmányból az is kiderül, hogy az őskorban a közösségek fiatal korukban, rituális áldozat keretében szabadultak meg a fogyatékosoktól.
Korábban
A Pisai Egyetem kutatója, Vincenzo Formicola vezetésével készített tanulmány szerint a szakértők úgy gondolják, hogy a felső-paleolitikum prehistorikus közösségei több dologban is ugrásszerű fejlődést mutatnak a késői kőkorhoz képest. Az egyik ilyen elem a rituális áldozatok megjelenése volt, amely azonban csak a közösség fogyatékos tagjait érintette.
Az orosz Vlagyimirben talált Sunghir gyerekeket például felöltöztetve, elefántcsont nyakláncokkal temették el, és melléjük áldozati ajándékokat temettek. A hosszú ideig készített sírmellékletek arra utalnak, hogy a temetés részleteit gondosan megtervezték. Dolni Vestonicében egy genetikai rendellenességgel küszködő tinédzser sírját tárták fel, és a temetkezés körülményei ott is rituális jellegre vallanak. A calabriai Romito barlangban eltemetett törpe tinédzser is hasonló körülmények között került a földbe, ami Formicola szerint egyértelmű bizonyíték arra, hogy itt egy általánosan elterjedt rituáléval állunk szemben.
A kivégzési szertartás korábban nem volt elterjedt, ám az a későbbi hierarchikus társadalmakban bevett szokássá vált - állítja a kutató. Formicola szerint ennek magyarázata, hogy a fogyatékosok, genetikai rendellenességgel születettek másságuk miatt félelmet, gyűlöletet váltottak ki, és jobbnak látták megszabadulni tőlük. A csontokon nem találták erőszakos halál jelét, így a kivégzés másként történhetett. Érdekes párhuzam lehet, hogy nemrég a dániai mocsarakban kivégzett vaskori emberek maradványainak elemzése is hasonló eredményre jutott, ott is a fiatal fogyatékosokat végezték ki rituálisan.
A kérdés számos részletét azonban még homály fedi, de Formicola bízik abban, hogy az elemzések alapján jobban megérthetjük a kor emberének gondolkodásmódját és hitvilágát. A tanulmány részletei a Current Anthropolgy legújabb számában olvashatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap