Húsz évig raboskodtak Kínában a CIA ügynökei
2007. május 18. 13:00
Jack Downey és Richard Fecteau a kémkedés történetének legkülönösebb fejezetét jegyzik: miután egy kettős ügynök elárulta őket, 20 évig voltak börtönben Kínában.
Korábban
A Trópus hadművelet kudarca
A Journal of the American Intelligence Professional című CIA folyóiratban megjelent két amerikai ügye a geopolitka áldozataivá vált hétköznapi emberekről szól. A két férfi 1952-ben frissen diplomázott: Jack Downey a Yale-en végzett, Richard Fecteau pedig Bostonban. Downey 22 évesen, 1951-ben csatlakozott a CIA-hoz, míg Fecteau 24 éves volt, és csak pár hónapja dolgozott a CIA-nak. Mindketten az első bevetésükre vártak.
A szöktetési eljárás |
November 29-én a C47-es amerikai repülőgép terv szerint felszállt a Koreai-félszigetről: a teherszállítót Norman Schwartz és Robert Snoddy vezették; a csörlőnél pedig Downey és Fecteau ült. Javában tombolt a koreai háború, így mindkét férfi tisztában volt a "Trópus" hadművelet kockázatával. Egyikőjük sem tudta azonban, hogy csapdába repülnek: a kínai ejtőernyősöket ugyanis földet érésük után azonnal elfogták, és kettős ügynökké képezték át őket, hogy csapdába csalják az amerikaiakat.
A foglyok a kínai börtönben |
Mivel a repülő nem tért vissza, a CIA konstruált egy történetet arról, hogy Downey és Fecteau a hadsereg civil alkalmazottaiként egy kereskedelmi repülőgép fedélzetén utazva Japántól nyugatra a tengerbe vesztek. A két férfit halottnak nyilvánították, majd részvétnyilvánító levelet küldtek családjaiknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap