Kutatható lett a náci archívum
2007. május 17. 10:00
A törvényi akadályokat kikerülve elérhetővé tették a 17,5 millió egykori fogoly, kényszermunkás iratait őrző Bad Arolsen-i archívum kutathatatlan iratanyagának digitális másolatait.
Korábban
Az Egyesült Államok, Franciaország és Németország töb százezer dollárnyi támogatást ígért ahhoz, hogy lemásolják és terjesszék a dokumentumokat. A keddi döntéssel - amely jelentősen lerövidítheti a dokumentumok elküldését - megkerülték azt a tavaly kötött megállapodást, miszerint csak akkor hozhatják nyilvánosságra az eddig zárolt iratokat, ha mind a 11 ország képviselője ratifikálta az államközi szerződés módosítását.
A németországi, Hessen tartománybeli Bad Arolsenben 17,5 millió egykori fogolyra, kényszermunkásra és elűzöttre vonatkozó feljegyzést tartanak elzárva. A dossziékhoz eddig csak életben maradt áldozatok és közvetlen hozzátartozók férhettek hozzá, harmadik fél pedig csak a közvetlenül érintett írásos beleegyezésével tekinthetett bele az anyagokba.
Németország a legutóbbi időkig a személyiségi jogokra, a magánszféra sérthetetlenségére hivatkozva állt ellen a zárlat feloldásának. A nyitást családtagok is szorgalmazták, azzal érvelve, hogy elvész számukra szeretteik életének egy lényeges szakasza.
A keresőszolgálat 1946-ban telepedett meg Bad Arolsenben, s 1955 óta áll az ICRC irányítása alatt. Feladata eredetileg eltűntnek nyilvánított személyek felkutatása volt, később kárpótlásra jogosult túlélők is fordultak az intézményhez hányattatásaikat bizonyító dokumentumokért. Az archívumban egyebek között mentális betegségekről, homoszexualitásról és orvosi kezelésekről is találhatók feljegyzések.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap