Pusztulás fenyegeti a kolozsvári Mátyás-szobrot
2007. április 26. 16:00
Leghamarabb 2008-ban kezdődhet el az egyre rohamosabban pusztuló kolozsvári Mátyás király szoborcsoport restaurálása.
Korábban
Az egyik nehézséget az okozza, hogy Romániában szinte alig létezik olyan cég, amely szakhatósági engedéllyel rendelkezik a fémszobrok helyreállítására. A szakemberhiány ellenére az önkormányzat egyelőre elvetette a külföldi tender kiírását, mivel az uniós szabványok olyan formai határidőket szabnak meg, ami miatt túlságosan elhúzódott volna a felújítás. Magyarországról egyébként jelezték, hogy hajlandók szakmai segítséget nyújtani, de Boros alpolgármester szerint a nem román pályázónak a kiíráson való részvétele szintén jelentős késést idézne elő.
További gondot okozhat majd a restaurálás költsége. Az alpolgármester úgy véli, hogy az ideális az lenne, ha a város önerőből előteremthetné a szükséges anyagi fedezetet. Ezzel viszont azt kockáztatnák, hogy a munkálatok akár három-négy évig is elhúzódnak. Jó ötletnek tartja ezért, hogy az ügyben a civil szféra szervezzen gyűjtést. Az alpolgármester szerint ha az idén elkészül az előtanulmány, a restaurálási terv és a közbeeső jóváhagyások is megszületnek, akkor is leghamarabb csak 2008-ban kezdhetik el a felújítást.
Fadrusz János alkotása 1902 óta ékesíti Kolozsvár főterét, évente számos magyarországi turistacsoport látogatja meg a Mátyás király szoborcsoportot.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap