Új múzeum tiszteleg a fáraók öröksége előtt
2007. április 18. 11:45
Korábban
Egyiptom kézbe veszi örökségét
A Kairó központjában található Tahrir téren álló híres Egyiptomi Múzeumot 1902-ben építették egy francia építész tervei alapján, eredetileg 10 ezer műalkotás elhelyezésére tervezték. Ma azonban már 120 ezer műtárgy látható a kiállításokon, több ezer lelet fekszik a raktárakban, és az egész felszerelés reménytelenül elavult.
A kairói múzeum a Nagy Egyiptomi Múzeum megnyitása után a fáraók korának művészetét fogja bemutatni, ennek ellenére bizonyos, hogy a turisták többsége először az új múzeumot akarja majd látni. Az új épületben ugyanis helyet kap egy múzeum, egy gyerekeknek szánt kiállítás, egy rövidített bemutatóterem olyanoknak, akik nem akarják bejárni az egész múzeumot, egy 800 férőhelyes konferenciaközpont, amely az egyiptomi kultúra ihlette színházi előadások rendezésére, például az Aida vagy balettek bemutatására is alkalmas.
Az építészeti és technológiai megújítást valódi fordulatként képzelik el: "A gízai piramisokhoz vezető utat Napóleon építtette Eugénia császárné tiszteletére; a jelenlegi Egyiptomi Múzeum szintén a gyarmati kor terméke; egy ideig műtárgyakat árvereztek el benne. A Nagy Egyiptomi Múzeummal Egyiptom végre a saját kezébe veszi az örökségét. Egyiptomiak vagyunk, ami annyit jelent, hogy büszkék vagyunk az ókori egyiptomi civilizációra. Nem az iszlám fanatizmust képviseljük - akik így gondolkodnak, azok biztosan ellenzik a képábrázolást, de mi nem törődünk velük. Ez a mi történelmünk és civilizációnk. A múzeum segítségével megtaníthatjuk az embereket a modern gondolkodásra, és megismertethetjük velük a történelmüket" - mondja Mohamed Ghoneim.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap