Kiállítások az első magyar miniszterelnök emlékére
2007. április 13. 14:45
Korábban
A hadseregszervező
Ilyen például az a hírneves Kuchenreiter-műhelyben készült, csappantyús szerkezetű pisztolya, amelyet a lemondott miniszterelnök ajándékozta a hozzá Bécsből Ikervárra látogató Pulszky Ferencnek, a külügyekért felelős államtitkárnak. Kiállítják a 10. (Vilmos) huszárezred emlékszablyáját is, amit a Hadtörténeti Múzeum a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával vásárolt meg egy gyűjteményből. Az egyik legelismertebb bécsi műhelyben kovácsolt és ötvös szempontból is remekműnek számító fegyvert az ezred tisztikara készíttette.
Végül, de nem utolsósorban a kiállításon látható lesz egy, a Szovjetunió által kétszer is visszaszolgáltatott, véglegesen 1948-ban hazakerült, hányatott sorsú hadizászló, amelyeket a világosi fegyverletétel után az orosz cári hadsereg zsákmányul ejtett, majd 1940-ben visszaadott. 1945-ben azonban a Vörös Hadsereg zsákmányoló egységei újra Moszkvába vitték, és csak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc centenáriumi ünnepségén adtak vissza.
A kiállítás megtekinthető: 1014 Tóth Árpád sétány 40.
Látogatható: 2007. április 11. - október 14.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.