Népirtáshoz vezetett a bosnyák-szerb konfliktus
2007. április 6. 15:30
Tizenöt évvel ezelőtt, 1992. április 6-án Szarajevó ostromával kirobbant a mintegy 100 ezer halálos áldozatot követelő boszniai háború, amely közel másfél millió embert tett földönfutóvá és menekültté.
Korábban
Megoldatlan történelmi problémák
A kilencvenes évek elején kirobbant délszláv háború történelmi előzményei rendkívül mélyen gyökereztek az európai történelemben. A Balkán tarka nemzetiségi összetétele már a Habsburg és a török birodalom számára is nehézségeket jelentett, a nemzetiségi problémákat azonban hosszú éveken át, még Tito Jugoszláviájában is sikerült féken tartani.
Milosevic 1989-ben alkotmánymódosítást eszközölt a szerb alaptörvényben, ami által Koszovo és a Vajdaság (Vojvodina) jelentős mértékben veszített autonómiájából, ám Szerbia a két tartomány, Koszovó, a Vajdaság, valamint Montenegro és nem ritkán Bosznia és Hercegovina szavazatát magáénak tudva döntő fölénybe került a jugoszláv szövetségi elnökségben. A többi tagköztársaság föderációs reformjaira irányuló felhívások süket fülekre találtak, az 1990 januári rendkívüli pártkongresszus pedig már a vég kezdete volt.
A legsúlyosabb válság azonban a háromnemzetiségű Bosznia-Hercegovinában alakult ki. A szerbek, a horvátok és a muzulmán bosnyákok lakta tagköztársaságban az 1990-ben megalakult nagykoalíciós kormány és az etnikai megosztottságot tükröző államvezetés (bosnyák elnök, szerb házelnök, horvát kormányfő) kezéből kicsúszott az irányítás, a szerb képviselők pedig 1991 októberében a parlamentből kivonulva megalakították saját parlamentjüket, majd 1992. január 9-én kikiáltották saját államukat, a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaságot (1992 augusztusától Republika Srpska).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.