80 éves az európai egység építőmestere
2007. március 21. 19:00
Ma nyolcvan éves Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter, alkancellár, a német diplomácia Bismarck óta legismertebb irányítója.
Korábban
Hatalomra segítette Helmut Kohlt is
Hans-Dietrich Genscher 1927. március 21-én született Németország keleti felében, a Saale menti Reideburgban. Szülei gazdálkodók voltak, édesapját kilencévesen vesztette el. 1943-1945 között előbb a légierőnél teljesített segédszolgálatot, majd birodalmi munkaszolgálatra hívták be, a második világháború végén rövid ideig amerikai-angol hadifogságba került.1946-ban érettségizett le, és még ebben az évben belépett a Liberális-Demokrata Párt szászország-anhalti szervezetébe. 1946-1949 között a hallei és lipcsei egyetemen tanult jogot és közgazdaságtant. Három évvel az NDK, az `első német munkás-paraszt állam` megalakulása után, 1952-ben Nyugatra távozott, jogi tanulmányait már Hamburgban fejezte be. Brémában kezdett ügyvédi praxisba, politikai pályafutását 1959-ben a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) frakciójának tudományos tanácsadójaként kezdte.
Tevékeny szerepe volt abban, hogy 1982-ben a liberálisok pálfordulása miatt a szociáldemokraták kibuktak a hatalomból és a kereszténydemokrata Helmut Kohl került a kormány élére. Genscher külügyminiszter maradt egészen 1992-ig (1990. október 3-tól az újraegyesített Németország első külügyminisztere és alkancellárja lett), amíg egészségügyi okokkal indokolva le nem mondott, majd 1998-ban végleg vissza nem vonult a politikai élettől.
Genscher kitartóan cáfolja azt a vélekedést, hogy nem egészségügyi okok miatt távozott, hanem mert nem értett egyet azzal, hogy Kohl kancellár gyorsan "bekebelezte" a keleti országrészt s szinte teljesen felszámolta, majd újraindította annak gazdaságát. Visszautasítja azokat a vélekedéseket is, hogy a német délszláv-politika hibái (a Jugoszláviából kiváló új államok túl korai elismerése) indította volna lemondásra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap