Mozivásznon a Falklandot megtámadó Vaslady
2007. március 22. 10:15
A királynő után az elmúlt évszázad másik legbefolyásosabb brit asszonyát, Margaret Thatcher volt konzervatív miniszterelnököt is életrajzi ihletésű filmdráma fogja megörökíteni.
Korábban
A Thatcher-film tehát szintén az újkori brit történelem egyik tényleges, drámai pillanatában örökíti meg az események egyik főszereplőjének cselekedeteit, ugyanúgy, ahogy az Oscarral jutalmazott idei nagy siker, A királynő. Ez az alkotás a brit uralkodó, II. Erzsébet rendkívüli vívódását mutatja be a Diana hercegnő halálát követő egy hétben, viaskodását a hagyománnyal és a példátlan helyzetben vele szemben támasztott magatartási elvárásokkal.
A ma már 82 éves, megrendült egészségi állapotú és a közszerepléstől jórészt visszavonult Thatcher megszemélyesítője még nem ismert, és nem jelölték ki az új film rendezőjét sem. A producer Damian Jones, akinek nevéhez egyebek mellett a The History Boys is kötődik. Jones a szerdai The Timesnak azt mondta: legszívesebben Meryl Streepet látná a Thatcher-film főszerepében; a fiatal Margaret Thatchert a még nem végleges elképzelések szerint az I. Erzsébetet már két alkalommal is eljátszó Cate Blanchett alakíthatná.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Kertész Róbert, London)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.