Nixoni mélységbe zuhant Bush népszerűsége
2007. január 25. 16:00
Az amerikai elnökök között George Bush népszerűsége a legalacsonyabb az Egyesült Államok helyzetéről megtartandó szokásos év eleji beszédet megelőzően Richard Nixon óta.
Korábban
A CNN felmérése ugyancsak arról tanúskodik, hogy Bush minden korábbinál kisebb támogatottságot élvez. A hírtelevízió adatai szerint az amerikaiak 63 százaléka ad negatív értékelést Bush elnökségére, 34 százalék támogatja. A CBS televízió még alacsonyabb, 28 százalékos népszerűségi mutatót mért. A megkérdezettek fele vélekedik úgy, hogy a kongresszusnak meg kellene tagadnia újabb csapatok Irakba küldésének finanszírozását.
Mint a VOA rádió tudósításában megjegyezte, George Bush elnöksége során első ízben kényszerül arra, hogy a kongresszus alsó- és felsőházának közös ülésén egy demokrata vezetésű törvényhozás előtt tartsa meg beszédét az unió állapotáról. A háborút vívó amerikai elnökök népszerűségvesztésének azonban szinte "hagyománya van" Amerikában. A ma már a legnagyobb amerikai hősök közé tartozó Abraham Lincoln elnökkel még saját pártja is szembeszállt a polgárháború első nehéz éveiben. A második világháborúban a kezdeti nehézségek nyomán pedig elszigetelődési politikát sürgettek a legnagyobb formátumú elnökök közé sorolt Franklin Delano Roosevelttől, aki a náci agresszió letörése mellett kötelezte el magát.
Mint Allan Lichtman, a washingtoni Amerikai Egyetem történész professzora rámutatott: Bush elnököt ma ugyanazon okból bírálják, mint egyik elődjét, Lyndon B. Johnsont a vietnami háború idején. A csapatnövelés miatt egy cél és vég nélkülinek látszó háborúban - mondta. Bush az érvekkel szembeszállva egyebek mellett arra hivatkozva igyekszik elhárítani az ellenzék bírálatát, hogy a demokrata párti Franklin Roosevelt és Harry Truman kitartását méltatja a második világháború, illetve a koreai háború alatt.
Érdekesség, hogy Bush volt az az elnök, aki a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után a legmagasabb népszerűségi indexet tudhatta magáénak 1938 óta. |
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap