Ragaszkodtak a britek a koronagyémánthoz
2007. január 18. 15:00
Az óév utolsó napjaiban derült fény arra, hogy mit válaszolt 1976-ban a brit miniszterelnök pakisztáni kollégája azon kérdésére, hogy Nagy-Britannia adja vissza a híres Koh-i-Noor gyémántot.
Korábban
A XVI. században a Mogul-dinasztia első császára, Babur lett a tulajdonosa. A tudós államférfi megállapította, hogy értéke a fele annak, amit a világon egy nap alatt elköltenek. Az átok fiánál fogant meg először, ő elvesztette hatalmát és száműzték. Később a kő a Tadzs Mahal építtetőjéhez került, aki belefoglaltatta a trónba, ám ő is börtönben végezte, ahová fia záratta.
A gyémánt nevét Nadir perzsa sahtól kapta, aki, amikor megpillantotta, így kiáltott fel: "Koh-i-Noor", ami "hegynyi fényt" jelent. Ő egyébként furfangos módon jutott hozzá: miután 1739-ben elfoglalta Delhit, hírét vette, hogy a legyőzött mogul a turbánja alá rejtette kincsét. Előszedett hát egy régi hagyományt, miszerint győzőnek és legyőzöttnek turbánt kell cserélniük.
A Koh-i-Noor 1851-ben érkezett Londonba a 9 éves utolsó lahori maharadzsa "ajándékaként", voltaképpen hadi zsákmányként. A Crystal Palace-ban mutatták be a népnek, amely azonban nem találta elég fénylőnek. Ezért Albert herceg, Viktória királynő férje lecsiszoltatta, ami által a kő 105 karátossá csökkent. 1911-ben belefoglalták V. György feleségének, Máriának a koronájába, majd 1937-ben VI. György feleségéé, Erzsébeté, II. Erzsébet anyjáé lett, aki 2002-ben halt meg. A gyémántot a Towerben, a koronaékszerek mellett őrzik. Utoljára akkor mozdították el onnan, amikor az anyakirályné temetése volt, akkor a koporsójára helyezték a Westminsterben történt felravatalozásakor.
1976-ban a brit miniszterelnök Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni kormányfőnek adandó válasza előtt megkérdezte munkatársai véleményét. A lap az alábbi kivonatot közli belőle: "A gyémánt a miénk, mindegy, hogy jogosan birtokoljuk-e vagy sem. Világosan megmondtuk, hogy megtartjuk. A gyémántot egyébként visszakérte már India, Irán, sőt, még a tálibok is, akik az afgán uralkodók leszármazottainak vallják magukat. "
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Csupán öt filmet forgatott, mégis ikonná vált a tragikus sorsú Bruce Lee
- Tizenhat aranyéremmel tért haza a magyar csapat a helsinki diadalútról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap