Magyar volt a második világháború leghíresebb fotósa
2007. január 16. 14:00
Korábban
A világ legnagyobb háborús fényképésze
1936 augusztusától kezdtek megjelenni a 22 éves Capa alapos és szenvedélyes tudósításai a spanyol polgárháborúról. Már első útján megszületett híres képe a spanyol milicista haláláról, amelyet világszerte óriási elismeréssel közöltek a lapok. Gerda Taro gyakran dolgozott együtt Capával Spanyolországban, de lassacskán önálló fotóriporterré fejlődött maga is. 1937 júliusában Capa Párizsba utazott képeik eladásáról tárgyalni, de Gerda ekkor nem kísérte el. Madridtól nyugatra, Brunetében fényképezte a harcokat, és egy zavaros visszavonulás során halálra gázolta egy köztársasági tank. Capa, aki feleségül akarta venni Gerdát, soha nem gyógyult ki igazán fájdalmas gyászából.
A fotós aztán 1943-ig nem kapott megbízást, bár a Blitz idején Londonban élt. Ezután a frontvonalból küldte képeit a Life magazinnak. Előbb Észak-Afrikában, majd Szicíliában kísérte az amerikai katonákat. 1944. június 6-án hajnalban ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett.
Capa vérbeli mesemondó volt: egy kicsit színezett itt, egy kicsit hozzátoldott ott, és máris megszületett a remek sztori. A szellemes társalgót imádták a nők, olyan hírességek zsongták körül, mint nagy szerelme, Ingrid Bergman, barátai között tudhatta Steinbecket, Hemingwayt, John Hustont, Billy Wildert és Picassót is. A könyv apró epizódjaiból a 20. század eddig ismeretlen részletei is kiderülnek, így megtudhatjuk, hogy hová tűntek a normandiai partraszállás fotói, vagy hogy milyen bort használt Capa, hogy megkenje a washingtoni brit attasét egy útlevélért.
A Kissé elmosódva című, stílusában itt-ott Rejtő Jenő-i ízeket felvonultató háborús memoárt a szerző több mint száz, fekete-fehér fotója illusztrálja. A fordító remek munkája pedig élvezetes olvasmánnyal ajándékozza meg az olvasót.
Robert Capa: Kissé elmosódva - Emlékeim a háborúból. Ford.: Sárközy Elga. Park Kiadó. Bp., 2006. 271 o.
Ára: 4900 Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap