Kispénzű turista a XVII. századból
2007. január 5. 11:45
James Fraser skót utazó véletlenül előkerült, felbecsülhetetlen értékű 350 éves útinaplóját hamarosan nyomtatásban is olvashatjuk.
Korábban
Kalandok a polgárháborúban kimerült Angliában
Megismerhette a Cromwell uralma alatt álló London mindennapjait, egy katolikus fõiskolán protestáns kémnek nézték, beállt a pápai Svájci Gárdába és õrizte a svéd királynõt is. Mindeközben varjútollal három kötetnyi naplót írt élményeirõl, amelyet nemrég fedeztek fel, és hamarosan részleteiben megjelentetik majd.
James Fraser 1634-ben született, tanulmányait Aberdeenben folytatta, majd lelkészként tevékenykedett Wardlaw-ban (a mai Kirkhillben). Tekintélyes tudós, író és költő is volt, aki gael és angol nyelven egyaránt írt, és jártas volt a latin és héber nyelvben. Kevés kézirat maradt ránk tőle, az útinapló ezek egyike. Felfedezését a véletlennek köszönhetjük: az Aberdeen-i Egyetem munkatársai ugyanis egy új könyvtár építése miatt leltároztak a történelmi gyűjteményben, és ekkor találtak rá az utalásokból ismert naplóra.
London a 17. században |
Útja Aberdeen városán keresztül Edinburghbe vezetett, majd Newcastle-ba lovagolt, de tovább már hajón utazott, mivel a szárazföldi utakon útonállók leselkedtek az utazókra. Londonban megtekintette a Whitehall-t, I. Károly akkor még létező palotáját és részletes beszámolót közölt a bűnözőkre kirótt különböző büntetés formákról.
Fraser találó jellemzésekkel tűzdelt szórakoztató naplót írt. Cromwellt például termetre magas és rendkívül tekintélyes figuraként mutatja be, aki azonban legnagyobb megdöbbenésére nem követi a divatot. Az angolokat egyébként nagy húsevőként jellemzi, akik felettébb sokat olvasnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap