Ötven éve nyílt meg az Andrássy úti Divatcsarnok
2007. január 2. 11:45
Korábban
A Párisitól a hazai divat csarnokáig
A Párisi ekkor már alig működött áruházként, szinte mindent árusított, inkább a bazár-jelleg felé lépett vissza, s a főváros egyik legolcsóbb vásárlóhelye lett. A kispénzű vásárlók minél szélesebb körét célozták meg, ez viszont riasztóan hatott a középosztály vevőire. Az intézmény forgalma mégis fellendült, s jövedelmezővé vált. 1930 körül felépült az áruház új része, amelyet Kozma Lajos tervezett.
A Goldberger-család tagjainak többsége az 1944-es német megszállás elől Portugáliába menekült, a textilgyáros Goldberger Leó ellenben Mauthausenba került, majd a tábor felszabadulása után éhen halt.
Az Andrássy (Népköztársaság) úti Párizsi Áruház a II. világháború után sokáig az Állami Könyvterjesztő Vállalat raktáraként működött, csak 1957-ben nyílt meg ismét. A nyitás napján a vásárlók sora a Teréz-templomig nyúlt, az első vásárlót megajándékozták. A Centrum Áruházakhoz tartozó épületet 1967-ben műemléki védettség alá helyezték, 1995-től ismét Párisi Áruház néven működött, de egyre kisebb eredménnyel, s 1999-ben végleg bezárt. Ekkor a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vásárolta meg 1,5 milliárd forintért.
Felmerült a hatszintes, 6200 négyzetméteres épület kulturális hasznosítása is, építészeti múzeumot vagy zenei központot képzeltek ide, érdeklődött iránta a Guggenheim Alapítvány is. Azonban ezek csak tervek maradtak. 2006 elején a francia-belga Orco Property Group 3 milliárd forintért megvette az épületet, ahol korábbi terveik szerint - bár kialakítása a mai tömegkereskedelmi szempontoknak nemigen felel meg - a felújítás után újra áruházat akartak nyitni. Ám a tervbírálat során felmerült kifogások miatt az építtető visszakozott, az utolsó hírek szerint irodaház lenne a Párisi - noha a helyszín és ház többre lenne méltó.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap