Emlékhely lett a polgárháborús óvóhelyből
2007. január 4. 08:45
A négy és fél kilométer hosszú folyosórendszerből álló óvóhelyet a harmincas években, a spanyol polgárháború idején tervezte Guillermo Langle mérnök.
Korábban
A bejáratoknál kialakított beugrók az esetleges, gránát okozta beomlásoktól védtek, míg a sebesülteket a körülményekhez képest jól felszerelt műtő várta. Az óvóhely 40 ezer embernek, Almería egész lakosságának biztos menedéket jelentett a légi támadásokkal szemben - írta az El País című spanyol napilap.
A város azóta az óvóhely egy kilométer hosszú szakaszát restauráltatta. A 70 éve kihasználatlanul álló folyosók ugyanis megteltek sárral és a fák gyökérzete is tetemes károkat okozott bennük. Helyükre kerültek a korabeli berendezési tárgyak és a bejáratot úgy képezték ki, hogy a mozgássérültek is kényelmesen lejuthassanak.
"Itt senkitől sem kérdezik meg, milyen politikai nézetei vannak. Ezt az óvóhelyet azért építették, hogy mentsék az ember legértékesebb kincsét, az életét. Ezt akarjuk kiemelni az emlékezetben és az időben tett utazással" - mondta a turizmusért felelős helyi tanácsnok. Az óvóhely megtekintése a következő egy hónapban mindenki számára ingyenes.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.