85 millióról indul a Csontváry-árverés
2006. november 24. 12:30
Az Antik Enteriőr 2006 kiállítás szenzációja Csontváry A szerelmesek találkozása (Randevú) című, kevéssé ismert festménye, amely a december 15-i árverésen 85 milliós kikiáltássi árról indul.
Korábban
Csontváry egy-egy képének felbukkanása mindig óriási izgalmat jelent. A Műcsarnokban látható Antik Enteriőr kiállításon azért mutatják be november 23-26-a között a különleges hangulatú, varázslatos képet, mert itt 20-30 ezren is látják majd, míg a Vígszínházban december 15-én rendezendő aukción kevesebben, ráadásul a magántulajdonban lévő, nem védett kép most viszonylag közelről megtekinthető.
Az MTI kérdésére, hogy ha a csütörtökön nyíló kiállításon valaki letenné a 85 milliót a képért, odaadná-e, Kieselbach Tamás határozott nemmel válaszolt. Mint mondta, egyrészt azért, mert nem ő dönt a kép ára felől, hiszen az nem az ő tulajdona, másrészt mert sokkal kevésbé különleges és kisebb művészi értékű - bár kiváló - festmények is elkeltek már 100 vagy 200 millió forintért.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.