Franciaországban született meg a kínai kommunizmus
2006. november 3. 15:00
A legtöbb francia legfeljebb a kandírozott manduláról ismeri Montargis-t, a kínaiak számára viszont egy darabka történelmet jelent a Franciaország szívében található kisváros.
Korábban
Forradalomra inspirál |
A történet a kínai császári udvar egy magas rangú tisztségviselőjének fiával kezdődött, aki 1902-ben Franciaországba érkezett tanulmányainak folytatására és beiratkozott Montargis mezőgazdasági akadémiájára. Létrejött az első hálózat és a későbbiekben sorra érkeztek gyakorlatra fiatal diákok a kisváros gumigyárába. Az 1919-ben Montargisba érkezett első kínai fiatalok közt többen is voltak Hunan tartományból, Mao Ce-tung barátai, már meggyőződéses kommunisták.
Ezek a kínaiak rendszeresen találkoztak egy parkban és propaganda-plakátokat készítettek, míg azután egy neves ideológus, Caj Hö-sen hazaküldte barátjának, Maónak Kína megmentésére kidolgozott programját. Ez volt a híres "Augusztus 13-i levél", amelyben javasolták a Kínai Kommunista Párt megalakítását. Mao Ce-tung egyetértett a javaslattal és egy hónapra rá megalakult a párt.
Vang Pej-ven, a Kínában született orvos, a kisvárosban működő "Kína-Montargis Baráti Társaság" elnöke úgy véli, hogy a helység kettős vonzerővel bír a Kínából érkező látogatókra: nemcsak a francia kultúra egy részét ismerhetik meg, hanem még saját történelmükből is megtanulhatnak valamit, hiszen a kínai történelemkönyvekben (ma még) nem szerepel Montargis neve.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap