Centenáriumi kiállítás nyílt Onassisról
2006. október 11. 11:00
Túl a legendán címmel kiállítás nyílt születése centenáriuma alkalmából az athéni Benaki-múzeumban Aristoteles Onassis (Arisztotelisz Onasszisz) görög hajómágnásról.
Korábban
1946-ban nősült meg, felesége, Tina a másik vezető görög hajómágnás lánya volt. Tinától született mindkét gyermeke tragikus körülmények között meghalt. A második világháború után Párizsban élt, majd megvásárolta a Monte Carlo-i kaszinót. Itt tartotta a Christina yachtot, amelynek fedélzetén politikusokat, hírességeket látott vendégül fényűző tengeri utazásokra - így Maria Callast, a kor vezető opera-énekesnőjét is, aki 1960-ban élettársa lett. A viharos kapcsolat 1968-ig tartott, ekkor a milliárdos feleségül vette az öt évvel korábban Dallasban meggyilkolt John Kennedy amerikai elnök özvegyét, Jacqueline-t. Onassis 1975-ben hunyt el.
A Benaki-múzeum november 12-ig nyitva tartó kiállítása részletesen ismerteti az anyagot finanszírozó Onassis-alapítvány tevékenységét, azonban a katalógus egy szóval sem említi azt a vitát, amely a hajómágnás egyetlen leszármazottját, Athina nevű lányunokáját állította szembe az alapítvánnyal. Az alapítvány ugyanis nem volt hajlandó Athinát elnökévé választani, az unoka pedig a maga részéről elutasította a kiállításra szóló meghívást.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.