1956 évada Németországban
2006. október 2. 07:30
Az emlékezésbe gyakran belekeveredik a fantázia, az utókornak legfeljebb néhány fotó, az idősebbek szubjektív emlékei vagy manapság a tömegkommunikáció által sugallt kép marad. A berlini Collegium Hungaricumban megnyílt !Revolution? (!Forradalom?) című kiállítás sem elmesél, hanem gondolkodásra késztet a forradalmak ábrázolásáról, az objektivitás problémájáról és a média felelősségéről - írta a Népszabadság.
- Programjainkkal nem egyszeri prezentációra, hanem inkább párbeszédre törekszünk a németekkel - mondta Masát András, az intézet igazgatója. Az Ungarischer Akzent néven tavasszal indult magyar kulturális évad második fele főként az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójával foglalkozik, de nem önmagában, hanem európai kontextusba helyezve az eseményeket. - A német fiatalok általában keveset tudnak Magyarországról. Ezért olyan témákat igyekszünk választani, amelyekről közösen tudunk gondolkodni a németekkel - mondja az igazgató. Arra is törekszenek, hogy minden programot közösen, német partnerekkel együtt szervezzenek.
A magyar felkeléssel kapcsolatos nemzetközi történészkonferenciát például a brandenburgi tudományos akadémiával együtt szervezik, magyar, lengyel és német résztvevőkkel. Nagy fegyvertény, hogy a népszerű Zeughaus moziban (ez a német történeti múzeum saját mozija) is több magyar filmet tűztek idén műsorra, Fábri Húsz órájától Gothár Megáll az időjén át Mészáros Márta A temetetlen halott című művéig. A frankfurti könyvvásáron bemutatják Rainer M. János Nagy Imre-könyvének német kiadását is, a Zeit című rangos folyóirat pedig külön mellékletet jelentetett meg a kelet-európai forradalmakról, köztük főként 1956-ról, Esterházy Péter, Konrád György, Paul Lendvai és Timothy Garton Ash írásaival.
A cikk a Népszabadságban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.