Meghal Telepy Károly festőművész
2004. szeptember 13. 12:06
Debrecenben született 1828. december 25-én. Pesten Barabás Miklós tanítványa volt, majd Münchenben tanult. 1849-ben a gazdag velencei Berchtold-család vette pártfogásba, így tanulhatott a velencei akadémián (1852-57), s így jutott el Rómába is. 1860-ban tért haza, közreműködésével alakult meg a fővárosi Képzőművészeti Társulat, amelynek negyven éven át volt titkára. A magyar nemzeti festészet korai korszakának jelentős művésze volt. Kezdetben főként portrékat festett, de néhány oltárképet is készített. Külföldi útiélményeit romantikus tájképekben örökítette meg. A hazai tájak ábrázolásával Mészöly Géza és Szinyei Merse Pál elődjének tekinthető. Több műve látható a Magyar Nemzeti Galériában. (Apja Telepy György színész, író.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta tegnap
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban tegnap
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget tegnap
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért tegnap
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek tegnap
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét tegnap
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 2024.09.28.
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 2024.09.28.