Vándorló koporsók a tengeri ütközetekben
2006. szeptember 3. 19:00
Elsőként a reneszánsz zseniális tudósa, Leonardo da Vinci mester firkálgatott néhány ábrát a vázlatfüzetébe, amelyek meglehetősen hasonlítottak egy víz alá bukó szerkezetre. Cornelius van Drebbel holland orvos és matematikus 1620-ban meg is épített egy hajótestet fából, melyet zsírozott bőrökkel vont be és vaspántokkal erősített meg. A különleges alkalmatosságot 6-6 evezővel hajtották a víz felszíne alatt, miközben legénysége az úszótesthez rögzített csöveken át jutott levegőhöz. A temzei bemutató azonban nem ragadta meg igazán az admirálisok fantáziáját. Ám mégis így kezdődött a tengeralattjárók története.
Az amerikai függetlenségi háború idején a hazafiak hatékony fegyvert kerestek az erős brit hadihajók ellen. David Bushnell - hároméves munkával - egy Turtle (Teknősbéka) névre hallgató ormótlan vízipókot alkotott e célra, mely lekapcsolható fúrószáron időzített aknát tudott hátrahagyni. Az egyszemélyes, kézi hajtású tengeralattjárót 1776 szeptemberében a New York-i kikötőben vetették be, ám a brit Eagle fregatt vörösréz borítását képtelen volt megfúrni s a leoldott bomba felrobbanása sem tett igazán kárt a hajótestben.
Wilhelm Bauer német tüzértiszt képzeletét is megmozgatta az új fegyver, s 1850-ben arra vállalkozott, hogy aprócska tengeralattjárójával elsüllyeszti a Schleswig-Holstein partjait blokád alatt tartó dán hadihajókat. A Brandtaucher fedélzetén két emberrel le is merült, ám a hajó rövidesen irányíthatatlanná vált, életveszélybe kerültek. A kapitányt nem hagyta el hidegvére. Kivárta, míg a hajóban a nyomás kiegyenlítődik, majd egy hatalmas légbuborékban a felszínre emelkedtek.
Az amerikai polgárháború idején a déliek félbevágott gőzkazánból építették az alabamai Mobile-ban a haditengerészet büszkeségét, a CSS Hunleyt. A tengeralattjáró ballaszt gyanánt vizet és vassúlyokat használt, a hajócsavar tengelyéhez kapcsolt hajtókart nyolc tengerész forgatta, míg a kilencedik kormányzott.
A cikk teljes terjedelmében a 2006. évfolyam szeptemberi számában olvasható!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap