A hagyomány szerint egy kőfaragó megalapítja San Marinót
2004. szeptember 13. 12:06
San Marino a legrégebbi, ma is fennálló köztársaság, amelyet 301-ben alapított egy a keresztényüldözések elől menekülő kőfaragó, Szent Marinus (olaszosan Marino). A IX. században apátság, a XII. században konzulok által irányított önálló városállam, a XV. századra oligarchikus köztársaság lett. Mai határai 1462-re alakultak ki. Elszigeteltsége és ügyes diplomáciája révén meg tudta őrizni függetlenségét az itáliai városállamokkal szemben. A törpeállamot Napóleon Franciaországa 1797-ben, a többi európai állam az 1815-ös bécsi kongresszuson ismerte el, majd ezt VII. Pius pápa 1817-ben megerősítette. 1862-ben az olasz állam védnöksége alá került és vámszövetséget kötött. Bár független ország, erősen függ Olaszországtól, amely XIX. századi egyesítése óta teljesen körülveszi. San Marino mindkét világháborúban semleges volt, 1944. szeptemberben néhány napra azonban megszállták a németek. Az ország élén hathavonta váltja egymást két régenskapitány. A 60,5 négyzetkilométernyi San Marino a harmadik legkisebb állam Európában, csak Monaco és Vatikán kisebb nála.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 17:05
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap