Megszületett Heltai Jenő író
2004. szeptember 13. 12:06
Jogi pályára készült, de tanulmányait 1890-ben félbeszakítva hírlapíró lett. A Magyar Hírlap, a Pesti Napló, majd A Hét hasábjain ontotta a verseket, novellákat, krokikat, tárcákat, verses publicisztikákat. Sokáig élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban. 1900-ban egy ideig a Vígszínház titkára, 1914-1918 között dramaturg igazgatója, 1918-tól az Athenaeum Könyvkiadó irodalmi igazgatója, 1929-től a Belvárosi, 1932-34-ben a Magyar Színház egyik igazgatója volt. A modern nagyvárosi élet franciásan könnyed verselőjeként tűnt fel, majd Kacsóh Pongrác János vitézéhez írt dalszövegeivel vált népszerűvé. Az operettek, bohózatok, karcolatok, novellák írásának a mestere volt, aki műveiben könnyedén alkalmazta a humoros, ironikus hangnemet, s a különböző találó jellem- és helyzetkomikumokat, de vidám alkotásaiban is mindig ott rejlett a társadalmi bírálat, a valós emberábrázolás igénye. Heltai kényelmesen `hordhatóvá tette` a magyar nyelvet mindenki számára, műveit szellemesen összetett egyszerűség jellemezte. Ő alkotta a mozi szavunkat. Ismertek Kató dalai, valamint A néma levente és az Ezerkettedik éjszaka című verses színművei. Jelentős műfordítói munkássága, amiért 1927-ben a francia becsületrenddel jutalmazták, a Kossuth-díjat 1957-ben kapta. Még ugyanazon év szeptember 3-án hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők 09:50
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum 08:20
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap