Ezeréves zsolozsmáskönyv a mocsárból
2006. július 27. 12:30
Meglepően jó állapotban lévő, különösen értékes középkori zsolozsmáskönyvet találtak egy ír lápvidéken folytatott építkezés mellett.
Korábban
A lápi emberek könyve?
A múlt héten Írország egyik lápos területén végeztek talajmérést, amikor az egyik mérnök egy bulldózer mögött észrevette a földből kiálló, bőrbe kötött csomagot. Szerencsére rögtön nyirkos földet dobott rá, mert ha sokáig levegő érte volna a könyvet, valószínűleg a gyors kiszáradás és szétporladás végzett volna vele. Az Ír Nemzeti Múzeum igazgatója, Pat Wallace szerint a felfedezés duplán is csodának számít: egyrészt eddig nem volt rá példa, hogy valami ennyire romlandó és sérülékeny dolog fennmaradjon a mocsárban, másrészt pedig szerencse, hogy észrevették, még mielőtt az építkezők elpusztították volna.
A könyvet most lehűtve tárolják, és évekig tartó vizsgálatoknak vetik alá, mielőtt kiállítanák a nagyközönség számára. A nagyjából 20 lapból álló könyv 800-1000 között készülhetett. A könyvet latinul írták és a 83. zsoltárnál kezdődik. Mivel egyelőre csak az első lap látható, így a szakértők megpróbálják annak minden lényeges jellemzőjét felmérni: így a sorok és a sorokban található betűk számát, az oldalak méretét, illetve a könyv borítóját és kötését.
A könyv lapjainak elválasztását hónapokig tartó előkészület előzi majd meg, mert az a legkisebb gondatlanságtól is könnyen megsérülhet vagy elpusztulhat. Lehetséges azonban, hogy valamilyen különleges röntgentechnikával a lapok elmozdítása nélkül is el tudják majd olvasni a könyvet.
A Trinity College kézirat-szakértője, Bernard Meehan az Associated Pressnek elmondta, hogy kétszáz éve nem került elő hasonló lelet az ír középkorból. Az ír mocsarak már több szenzációs lelettel megajándékozták a kutatókat. Ezek közül talán a leghíresebbek és legismertebbek a híres mocsári emberek voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap