Casablanca a románcok románca
2002. június 13. 18:54
Kertész Mihály örökbecsű háborús szerelmi történetét, a Casablancát jelölték meg rendezők, írók, színészek, újságírók minden idők legszebb amerikai filmes románcaként az amerikai filmintézet szavazásán.
Aligha van olyan film, amelynek párbeszédeiből ennyi szállóige lett. "Játszd csak, ha ő kibírta, én is kibírom". "Egy nő megbántott, és te bosszút állsz a világon", "Fel a fejjel, kölyök"."Párizs örökre a miénk marad" - hogy csak azokat idézzük, amelyek "Bogey" és a szépséges svéd színésznő között hangzanak el. A film hatására jellemző, hogy néhány hónappal bemutatója után Franklin D.Roosevelt amerikai elnök a marokkói nagyvárost javasolta Winston Churchill brit kormányfőnek egy olyan csúcstalálkozóra, amely elindította a II. világháború utáni rendezést.
A Casablanca mögött az 1939-ben készült szuperfilm, az Elfújta a szél végzett: Rhett Butler és Scarlett O'Hara "se vele, se nélküle" kapcsolatát Clark Gable és Vivien Leigh jelenítette meg, a filmes legendák szerint a két világsztár szívből utálta egymást, és a forgatás végére sem szerettek egymásba.
A harmadik helyezett a West Side Story (1961) a 4. a Római vakáció, Gregory Peck-kel és Audrey Hepburnnel, az 5. az 1957-es Emlékezetes ügy, Cary Grant és Deborah Kerr duettjével. Feltűnő, hogy az elmúlt 40 év terméséből egyetlen film sem került be az első ötbe és a 10-be is csak két 1970-es film, az Ilyenek voltunk, Barbra Streisand és Robert Redford kettőse (6.) és a Love Story (9.) valamint az 1965-ös Doktor Zsivago (7.) törte meg a régi romantikusok uralmát.
A 8. helyezett James Stewart és Katherine Hepburn klasszikus kettőse, Frank Capra Csodálatos életében. Ők ketten szerepelnek a legtöbb filmben a százas listán. A 10. Charlie Chaplin 1931-ben készült Nagyvárosi fények című, még néma alkotása. A modern szerelmes történek közül a Micsoda nő (1990) Julia Robertsszel és Richard Gere-rel csak 21-ik lett. Minden idők legnagyobb kasszasikerét, az 1,8 milliárd dollár bevételt hozó Titanicot (1998) a szavazók csak a 37. helyre rangsorolták.
A 10 legszebb romantikus filmből hétben a szerelmesek nem maradnak együtt. Az amerikai filmintézet adatai szerint 187, különböző szintű összecsapás zajlik ezekben, a vitától a pofonig, ám összesen 260 jelenetben csókolóznak. mti
"Egy ember, aki karácsony napján született, nem lehet olyan rossz, mint amilyennek a vásznon látszik" - vélték a Warner reklámügynökei, akik Humphrey Bogart születési dátumát 1899. január 23-ról december 25-re változtatták. Ő maga azt terjesztette, hogy 1900-ban, századunk első karácsonyán született. (...) Napjaink centralizált, bürokratizált társadalmának önmagában és értékeiben bizonytalan, önállótlan, állandóan külső igazolást kereső, kívülről irányított embere csodálattal és nosztalgiával tekint vissza a belülről irányított korszak e független, önálló, nagyfokú stabilitást mutató, saját sorsát kontrollálni képes alakjára." Balogh Gyöngyi: Humphrey Bogart, Filmbarátok kiskönyvtára
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.