Nostradamus, a titokzatos jövendőmondó
2006. július 3. 11:45
Hatásos és hatástalan történelemformáló jóslatok
Az 1559. július 1-jén a királyi udvarban tartott lovagi viadalon aztán szóról szóra bevált a profécia: egy ifjú lovag dárdájának hegye átfúrta Henrik király sisakját, s kiszúrta az uralkodó egyik szemét. Henrik még tíz napig élt iszonyú kínok között (Franciaország máig egyetlen félszemű uralkodójaként), majd belehalt sérülésébe. A lovagnak nem esett bántódása, de Medici Katalin nem felejtett: a lovag Angliába menekült, majd amikor sok évvel később angol sereggel Franciaországba jött, és ott fogságba esett, Katalin kivégeztette.Mindmáig nem eldöntött kérdés, hogy Nostradamus valóban prófétai tehetséggel megáldott jövőbelátó vagy egyszerűen sarlatán volt-e. A Próféciák tíz Centuriájának összesen ezer négysorosa közül több is beteljesült, míg mások nem. Jelentős részük viszont annyira homályos (esetleg éppen Nostradamus szándéka szerint), hogy lehetetlenség belőlük bármit is kikövetkeztetni. A bevált jóslatok közé sorolható a Népszövetség felbomlásáról szóló (I./47.), az iráni sah elűzését (I./70.), valamint a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadást megjövendölő (II./6.) négysoros. "Nem jött be" viszont az a jóslat, amely szerint Napóleon "a XIX. század elején megszállja Angliát, és hosszú ideig uralkodik majd a szigetországban".
Sírfelirata |
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap