Meghal Ignacy Jan Paderewski lengyel zongoraművész
2004. szeptember 13. 12:06
1860. november 18-án született Kurglówka-ban. 1872-től a varsói konzervatórium növendéke, majd 1878-tól zongoratanára volt. 1884-87 között Bécsben folytatta tanulmányait, közben maga is tanított Strasbourgban. Szólistasikereit Bécsben, Párizsban, Londonban és New Yorkban kezdte 1887-91 között. Előadói stílusa a liszti hagyományokat folytatta. Személyisége, elődjéhez, Liszthez hasonlóan misztikus rajongást váltott ki a koncerttermekben. Repertoárján főleg Chopin, Bach, Beethoven és Schumann szerepelt. Korának egyik legismertebb pianistája lett. 1898-ban Svájcban telepedett le. Manru című operáját Drezdában mutatták be 1901-ben, B-moll szimfóniáját Bostonban adták elő 1909-ben, s ebben az évben kinevezték a varsói konzervatórium igazgatójává. Az I. világháborúban tagja volt a Lengyel Nemzeti Bizottságnak, majd az Egyesült Államokban Wilson elnökkel tárgyalt a lengyel függetlenségről. A háború után Pilsudski megbízott államfő felkérte, hogy alakítson pártoktól független szakértői kormányt. Az 1919 januárjában megalakult kormányban a külügyeket is magának tartotta fenn. Működése nem volt sikeres, 1919 novemberében lemondott, elhagyta Lengyelországot, és soha többé nem tért haza. 1921-től ismét fellépett, jótékonysági koncerteket adott Európában és Amerikában a háború áldozatainak javára. A II. világháború elején, 1939-ben a párizsi ideiglenes lengyel kormány elnöke, a Lengyel Nemzeti Tanács elnöke lett. Franciaország kapitulációja, 1940 júniusa után az Egyesült Államokba ment, ott halt meg nem sokkal később.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye 14:20
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat 13:20
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése 09:50
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó 08:20
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov tegnap
- Ismeretlen betegségek és kiszámíthatatlan időjárás is fenyegette az első amerikai kolóniát tegnap
- Az Erdélyben élő nemzetiségek békés együttélését hirdette Sütő András tegnap
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek tegnap