Ötven éve buktatta meg Petőfi Kör ülése Rákosit
2006. június 28. 12:31
1956. június 27-én rendezték meg a Petőfi Kör sajtóvitáját, ahol a felszólalók meglepő nyíltsággal követelték a merev politikát folytató párt megújulását. A pártvezetés tombolt a dühtől, de a szervezet elnöksége nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni.
Korábban
A marxista szellem ragyogása
`A marxista szellem napvilága ragyog fel hétről hétre a DISZ Petőfi körének vitáin` - írta a Szabad Nép publicistája június 24-én A Szellem napvilága című cikkében, melyben egyenesen arra csábította az olvasókat, hogy látogassanak el a három nappal későbbi sajtóvitára. 30-án a párt szócsöve már erősen elítélő hangnemben írt az eseményről, ami jól jellemzi a pártvezetés bizonytalanságát csakúgy, mint a párt ifjúsági szervezetének vitafórumaként 1955-ben létrejött Petőfi Kör hangnemének radikalizálódását. Tömeg a teremben... ...és az udvaron is. Déry Tibor felszólalása
A szervezet a Magyar Dolgozók Pártja ifjúsági tagozatának, a Dolgozók Ifjúsági Szövetségének égisze alatt jött létre Tánczos Gábor irányításával, akit egyszer már eltávolítottak a vezetőségből és csak az '53-as enyhülés időszakában térhetett vissza oda. Bár félreállítása a minden alapot nélkülöző bizalmatlanságnak volt köszönhető, a későbbiekben jelentősen meghatározta politikai gondolkodásmódját.
Mindenesetre megalakulásakor a Petőfi Kör még nem bírálhatta nyíltan a rendszert, mivel Rákosi pozíciója akkorra stabilizálódott. Egy év múlva azonban változott a helyzet: egyre többen követelték vissza Nagy Imrét a hatalomba. Tánczosék csak erre a pillanatra vártak, megszervezték az ellenzék addigi legradikálisabb sajtóvitáját. Az eseményre a Váci utcai volt tiszti kaszinó nagytermében került sor, ahol több ezren hallgatták végig az előadásokat.
A hangnemváltást már a fő téma, a sajtóreform kiválasztása is jelezte, hiszen ez már önmagában is valószínűsítette a rendszerellenes felhangokat. Ráadásul az első napokban még gazdaságpolitikáról és a marxista filozófia elméleti kérdéseiről vitatkozó, főként baloldali értelmiségieket tömörítő szervezet tagjai, 27-én már nagyon is gyakorlati kérdéseket feszegettek.
"Azt hiszem, bajaink kútforrása a szabadság hiánya. ...amíg ezeket a hibákat szóban és főképp gyakorlatban megtestesítő személyek a helyükön maradnak, addig a politikai bírálatnak az a dolga, hogy a lehető leggyorsabban távozásra bírja [őket]" - mondta Déry Tibor a népszerű író, aki egyszerű és nyílt beszédével a legnagyobb vihart kavarta a teremben éppúgy, mint a politika felsőbb szintjén. Tardos Tibor 1848 szellemére, az akkor kivívott sajtószabadságra emlékeztetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap