A húsvéti felkelésre emlékeztek Írországban
2006. április 20. 13:32
37 év szünet után először emlékeztek állami ünnepségen Írországban az angolok elleni lázadásra múlt hét vasárnap. Az 1916 áprilisában kitört húsvéti felkelés a szabadságharcosok vereségével végződött, de megalapozta a független Ír Köztársaság létrejöttét.
Korábban
Kezdeti sikerek
1969 óta első alkalommal vonult az ünneplő tömeg Dublin utcáin, hogy lerója tiszteletét a húsvéti felkelés céljai és áldozatai előtt. Ezrek voltak jelen személyesen és százezrek követték figyelemmel a televízióban az ünnepi eseményeket, melyeken részt vett a köztársaság elnöke, Mary McAleese, valamint a kormányfő is. Bertie Ahern megemlékezett arról, hogy az 1916. évi események ugyan vereséggel végződtek, mégis az első lépést jelentették a szabad és önálló Írország megteremtésében.
A brit katonaság a vártnál lassabban reagált az eseményekre és az írek is kihasználták helyzeti előnyüket. Az utánpótlás biztosítását és az információk megszerzését gyorsabban végezték, fegyelmezett harcosaik váratlan veszteségeket okoztak az elnyomóknak. Az első néhány nap mérlege 234 brit halott, ill. sebesült, míg a lázadók csupán öt embert veszítettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap