Kiállítják az 1950-60-as évek divatrajzait
2006. március 3. 11:30
Az '50-es, '60-as évek divatja ma ismét az érdeklődés középpontjában áll, ezért lehet érdekes divatrajzaink "újra látása", mely sokaknak a fiatalság felidézését jelenti.
Korábban
A fennmaradt divatrajzok talán kissé hamisan sugározzák a kor hangulatát, mégis kedvesen mosolyogtatóak az egykor ilyen ruhákat viselők számára, de a mai fiatalok érdeklődésére is érdemesek - áll a kiállítás bemutató anyagában. A kiállítás nem kizárólag a kor divatját akarja bemutatni: ha vázlatosan is, de a szervezők szeretnék megidézni az '50-es, '60-as évek hangulatát. Ezt szolgálják az alkotók visszaemlékezései, a divatrajzok mellett kiállított néhány ruha, kalap, táska, divatlap. A gyerekeket az akkoriban nagyon kedvelt, körbevágható, színezhető öltöztető-babákkal, a felnőtteket néhány korabeli képes újsággal várjuk - néhány perc üldögélésre is. A kiállítást az Ács Irén és Tóth József fotóművészek által felajánlott fényképek (és néhány divatfotó), valamint Tomka Zsóka divattervező-iparművész, az egykori Rotschild Szalon munkatársának és Sarkantyu Judit keramikusművész az '50-es évek divatját bemutató divattörténeti babái teszi színesebbé.
A kiállításhoz szervezendő programok is a "szellem-idézést" szolgálják. Beszélgetésre várják a rajzok készítőit és a kor divathoz kötődő személyiségeit; az '50-es, '60-as évekkel foglalkozó könyv-szerzőket, illetve színházi személyiségeket. Havonta egyszer egy-egy ekkor készült filmet vetítenek az érdeklődőknek.
További részletek a kiállítás oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.