Eladták Tamás bátya kunyhóját
2006. január 5. 13:00
Az új tulajdonos 990 ezer dollárt, azaz 209 millió forintot fizet szerzeményéért.
Greg Mallet-Prevost és a kunyhó |
Henson rabszolgának született 1789. június 15-én Marylandben, s tizennyolc éves kora előtt háromszor adták el. 1830-ig sikerült megtakarítania 350 dollárt, amelyért a szabadságát akarta megváltani, ám amikor átadta a pénzt gazdájának, az ezer dollárra srófolta fel a "vételárat". A becsapott Henson feleségével és négy gyermekével megszökött, átjutott Kanadába, ahol egy közösséget alapított, amelyben volt rabszolgákat tanított gazdálkodni. 1849-ben megjelentetett önéletrajza ihlette meg Harriet Beecher-Stowe-t.
A Washington közelében lévő, farönkökből összetákolt kunyhót, ahol Josiah Henson rabszolgaként lakott sorstársaival, az elmúlt kétszáz év alatt számtalanszor átépítették, kibővítették, így kevéssé emlékeztet az eredeti lakra. Tulajdonosa, egy bizonyos Greg Mallet-Prevost a kunyhóért és a mellette álló házért, ahol "Tamás bátya" egykori gazdája élt, 990 ezer dollárt, azaz 209 millió forintot kért. A nevezetes épületeket végül Montgomery kerület vásárolta meg, bár az üzletet a hírek szerint csak január végén ütik nyélbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap