Lennonra emlékeztek egy riportfilmben
2005. december 9. 10:00
Jerry Lee Lewis szerint Lennon leborult előtte, Elton John viszont rettegett a vele való találkozástól. Zenészek emlékeztek John Lennonra halála évfordulóján.
A tegnap felavatott Lennon-szobor
Lennon életének 1980. december 8-án vetett véget Chapman öt pisztolygolyója a New York-i Dakota-ház előtt. A Channel 4 brit kereskedelmi tévé csütörtök este, az évforduló napján, 40 órányi interjúanyagból válogató egyórás dokumentumfilmben próbálta felvázolni a "zene gyilkosának" portréját.
Londonban
Emlékeznek az egykori zenésztársak is abban a könyvben, amely Yoko Ono, az özvegy szerkesztésében jelent meg az évfordulóra, Memories of John Lennon címmel. A zongoragyilkos játékáról csak "Killer"-ként emlegetett, 70 éves Jerry Lee Lewis elmondja: valamikor a 70-es évek elején, amikor Los Angelesben játszott bandájával, "John meg még néhány srác" a felettük lévő emelet erkélyén üldögélt. "Nem tudom, mit szívhattak (...) a következő dolog, amire emlékszem, az, hogy Lennon térdre borul előttem és a csizmámat próbálja megcsókolni (...) majd feláll és azt mondja: kösz, Killer, hogy megmutattad, hogyan kell rock and rollt játszani".
Sir Elton John elmondja: pályája hozzávetőleg két évig "sodródott" Lennoné mellett, és e két év a napfény két éve volt az életében. "Rettegtem a találkozástól ... de úgy éreztem, mintha egy régi baráttal találkoztam volna, (Lennon) melegszívű, édes és nagyon mulatságos volt" - idézi emlékeit a szupersztár. "Nagyon kedves volt a családomhoz, az együttesemhez és a barátaimhoz" - teszi hozzá Sir Elton.
Saját családjához azonban - legalábbis a Yoko előtti feleség, Cynthia szerint - már korántsem volt mindig ilyen kedves. Cynthia Lennon nemrég megjelent, "John" című könyve John Lennont meglehetősen gyarló férjként és apaként tünteti fel.
"Ha tinédzserként tudtam volna, mivel jár Johnba beleszeretni, hátat fordítok és lelépek" - foglalta össze a 25 éve agyonlőtt ex-Beatle első felesége a házasságuk alatt általa és közös fiuk, Julian által átélt megpróbáltatásokat.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap