Meghal a legendás T-modell tervezője
2004. szeptember 13. 12:06
Detroitban meghal Galamb József gépészmérnök, a Ford autógyár híressé vált T-modelljének tervezője. Szegény parasztcsaládból származott, elemi és polgári iskoláit Makón végezte, később Szegeden tanult, majd Budapesten az Állami Felső-ipariskolában szerzett üzemmérnöki diplomát 1901 júniusában. Az ifjú mérnök érdeklődését felkeltette az akkor születőben lévő autógyártás, ezért Aradon, a Magyar Automobil Rt.-nél helyezkedett el. Vállalati ösztöndíjjal a Daimler-Benz eredményeinek tanulmányozására 1903-ban Németországba utazott, ahonnan ügyvéd bátyja anyagi segítségével áthajózott Amerikába. 1905 végén a Ford Motor Company-hoz került gépkonstruktőrnek. Egyik rajza annyira megtetszett Henry Fordnak, a gyáralapítónak, hogy nagyrészt vele terveztette meg a később híressé vált T-modellt, a világ első, egyszerűen vezethető és szerelhető, olcsó népautóját. A T-modellből 1908-27 között több mint 15 millió darab készült; az autót az ötletes technikai megoldások és a megbízhatóság jellemezték. 1937-ben a Ford gyár főkonstruktőre lett. Nevéhez fűződik a gépkocsik futószalagon történő gyártásának megszervezése. Az általa készített Fordson traktor az Egyesült Államokban mintaképül szolgált a traktorgyártás számára. Többször hazalátogatott szülővárosába, ahol előadásokat tartott. Ezenkívül alapítványt hozott létre Makó jól tanuló, de szegény diákjainak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap