Hunyadi Mátyás hátrányos helyzetből indult
2006. február 24. 16:00
Korábban
Dilettáns szervezkedés 1471-ben
Ransanus Mátyás előtt |
Köztudott, hogy Vitéz János igen komoly diplomáciai szerepekhez jutott. Korábban ő vezette például azt a krakkói követséget, amely felajánlotta Ulászlónak a magyar királyi címet. 1462-63-ban szintén hivatalos vezetőként vett részt a korona visszaszerzésében. Mindezért, sokáig egészen kicsiny jutalomban részesült: a nem túl jelentős váradi püspökséget 1465-ben kapta meg még Hunyadi Jánostól, esztergomi érsek pedig csak 1465-ben vált belőle.
Janus Pannonius, a Mátyás által kineveztetett pécsi püspök a "kánoni jog szerint ekkor még nem érett meg a tisztség betöltésére". A püspökség támogatása azonban egyet jelentett az uralkodó haderejének növelésével, hiszen az egyházkerületeknek akkoriban jelentős hadállítási kötelezettségeik voltak. Nem véletlen, hogy Mátyás minden fát megmozgatott annak érdekében, hogy a legfőbb egyházi méltóságokat az ő pártfogoltjai birtokolják.
Mátyás az igazságos - |
A "teljes dilettantizmusról árulkodó szervezkedést" még az éppen csehországi hadjáratát folytató Mátyás elől sem sikerült eltitkolni. A király hazajött (miközben persze úgy tett, mintha semmiről sem értesült volna) és pozíciókat osztogatott. Ekkor lett Újlaki bosnyák király, budai koronázással "megfejelve". Az 1471-re összehívott országgyűlésre ellátogató rendek behódoltak a ravasz uralkodói attitűdnek, Janus Pannonius és Vitéz János kivételével. Sorsuk példaértékű: Vitéz a visegrádi fogságban halt meg még ugyanabban az évben, a pécsi püspök Itáliába való menekülése közben egy évvel később.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.