A magyar e-történetírás áttekintése
2005. november 21. 10:57
Baráth Katalinnak az Aetas folyóiratban megjelent írása a magyar e-történetírás állapotleírását és a várható tendenciák elemzését ígéri. A poptörténelem diadala című fejezetben a Múlt-kor is kap egy-két vállveregetést.
Részletek:
A történelmet tematizáló magyar nyelvű honlapokat áttekintve első pillantásra megállapítható, hogy híven tükrözik a papíralapú médiumokban is megjelenő kettősséget, vagyis a szigorúan szakmai (bármit is jelentsen ez) és az ismeretterjesztő jellegűre osztottságot - áll a cikkben. Általában azt a további, ismétcsak megszokott adottságot is felfedezhetjük az internetes történelem e kettéosztottságára vonatkozóan, hogy az ismeretterjesztő lapok jóval színesebbek, rendszeresebben frissítettek és illusztrációs anyagukat, valamint közölt szövegtípusaikat tekintve is jóval sokrétűbbek a szakmai honlapoknál.
Mindemellett figyelemreméltó jelenség, hogy a `poptörténelem` (hadd nevezzem így az ismeretterjesztő történelmet) jóval fürgébben alkalmazkodik az úgynevezett információs korszak adta (és egyre inkább megkövetelte) lehetőségekhez. Legelőbb is magyar nyelven csupán a poptörténelem bír kizárólag interneten létező periodikával (pl. Múlt-kor), míg a profi historiográfia folyóiratai jórészének nincs is netes változata, és ha mégis, gyakran mindössze a megjelentetés szándékának jeleivel találkozunk, magukkal a lapszámokkal még tartalomjegyzék formájában sem.
A Múlt-korra viszonylagosan korszerű vonásai okán is érdemes figyelmet fordítani: a honlap külalakját számítógépes grafikai stúdióra bízták (ez természetesen fel is tűnik), a folyóirat-megrendelésben alkalmazzák a popup (egy `böngésző individuum` által unalomig ismert) eszközét, a netes reklámok (úgynevezett bannerek) sem maradnak el, archívumuk pedig magától értetődően teljes.
A teljes cikket elolvashatja itt (pdf)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.