Tutanhamon rajongott a vörösborért
2005. november 2. 13:16
Spanyol tudósok a londoni British Museumban végzett kutatások során jutottak arra a felismerésre, hogy Tutanhamon egyiptomi fáraó nyilvánvalóan szerette a vörösbort.
A spanyol kutatóknak elsőként sikerült kimutatniuk egy Tutanhamon sírjában talált boroskancsó-darabon a vörösbor színét. A barcelonai egyetem tudósai ugyanis új módszerrel vizsgálták meg az 1922. november 4-én, Carter által feltárt királysírban fellelt cserepet. Maria Rosa Guasch-Jane, a csoport vezetője olyan új módszert dolgozott ki, amelynek segítségével a korsók belső felszínéről lekapart maradványokról egy különleges kémiai eljárás keretében kimutatták a kizárólag a vörösborra jellemző savat. Először is borsav nyomait találták meg rajta, azután pedig azt az anyagot, amely az idő múlásával a vörösbornak színt adó sötét vörös anthocyan festékanyagból keletkezik, a syringa-savat.
Az i.e. 1352-ben elhunyt fáraó számára minden adott volt a boldog túlvilági élethez. A sírja mellé tett használati tárgyak és jellegzetes egyiptomi élelmiszerek biztosították számára, hogy halála után se kelljen semmiben hiányt szenvednie. "Az egyiptomiak azt akarták, hogy a halottnak minden olyan étele és tárgya meglegyen, amelyekkel életében is rendelkezett" - olvasható Guasch-Jane nyilatkozata a BBC honlapján. A korabeli egyiptomi társadalomban a bort a társadalom felső rétegeinek és a királyoknak tartották fenn, és a boroskancsó gyakran szerepelt a halottak mellé a sírba helyezett tárgyak között. A kancsókon feltüntették az évjáratot, a bor készítéséhez felhasznált szőlő származási helyét és még a borász nevét is.
A rejtély tehát megoldódott, s nyilvánvalóvá vált, hogy az ősi Egyiptomban luxuscikknek számító vörösbor Tutanhamon idejében sem kerülte el a királyi palotát. A spanyol tudósok pedig a most kidolgozott módszert akarják alkalmazni más régészeti leleteknél is, hogy ezáltal tudjanak meg többet az ókori borfajtákról.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap