Tíz éves a daytoni egyezmény
2005. november 21. 11:00
Korábban
A daytoni folyamatra Párizsban tették fel a koronát
A megállapodás bevezető szövegében az állt, hogy ezzel az aktussal a `volt Jugoszláviát` sújtó négy háborús év után első ízben adódik mód arra, hogy a felek, véget vetve a háborúskodásnak, hozzáfoghassanak egy igazságos béke építéséhez. `Legjobb reményeink testesülnek meg, hogy Európában véget ér a második világháború óta legborzalmasabb kegyetlenkedés, és lehetőség kínálkozik egy szélesebb és még borzalmasabb háború megelőzésére Európának ebben a nyugtalan térségében.`Az aláírók (balról jobbra): Slobodan Milosevic, Alija Izetbegovic, Franjo Tudjman és Warren Christopher |
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyébként a daytoni megállapodások parafálását követő napon, 1995. november 22-én a nemzetközi összekötőcsoport (Egyesült Államok, Oroszország, Németország, Franciaország, Anglia) indítványára két fontos határozatot hozott: egyrészt érvénytelenítette az 1991-ben meghirdetett fegyverszállítási embargót, másrészt - azonnali hatállyal - érvénytelenítette a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságra (Szerbia-Montenegróra) vonatkozóan elrendelt gazdasági szankciókat, ami azonban érvényben maradt a boszniai szerbekre mindaddig, amíg vissza nem vonulnak a békeszerződésben pontosított elválasztó-vonalak mögé.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Pirityi Sándor)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.