Középkori apátság romjai kerültek elő az áruházépítésen
2005. október 28. 15:18
Középkori faragott kövekre leltek Zircen. A régészek szerint a középkori ciszterci apátsági épület maradványait tárhatják fel.
A régészeti feltárás költségei a beruházót terhelik
A ciszterciek 1170 körül telepedtek le a bakonyi településen, majd hozzáfogtak kolostoruk felépítéséhez. A most előkerült faragott mészkövek ebből az építkezésből származnak. A leletek alapján, háromdimenziós képek segítségével, lehetőség nyílik annak meghatározására is, hogy milyen lehetett a mintegy 830 évvel ezelőtt felhúzott első apátsági épület Zircen, a ciszterci rend magyarországi központjában.Az egykori monostor épületmaradványából előkerültek rózsaablak-töredékek, pillérek és még mintegy negyven faragott mészkő faldarab. A leleteket egyelőre a zirci apátságnál őrzik. A beruházás mintegy kétezer négyzetméteres területét ideiglenes régészeti védelem alá vonták.
Az áruház beruházása folytatódhat, annak építési területét nem érinti a rendelkezés, ellenben a közelébe tervezett benzinkút és egy kiskereskedői üzletsor helye már a védett területre esik. A törvény szerint a feltárás költségei a beruházót terhelik.
Az áruházlánc képviselői még nem nyilatkoztak a több milliós költségek vállalásáról. Ha a cég nem finanszírozza a leletmentés költségeit, akkor a védelem alá helyezett területen betemetik az ásatási helyszínt, viszont így nem épülhet ott benzinkút és üzletsor.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.