Szobrot állítottak Gárdonyi Gézának Egerben
2005. október 21. 12:10
Szobrot állítottak az egri remeteként is emlegetett Gárdonyi Gézának szerdán Egerben.
Korábban
Neki köszönhető, hogy a magyar történelmi emlékezet a nemzet egyik legdicsőbb tetteként tartja számon a vár 1552. évi sikeres védelmét, ami egyben hírnevet és ismertséget is jelent a városnak - hangoztatta. Mint hozzátette: különös játéka a sorsnak, hogy Gárdonyi és a város másik nagy irodalmi alakja, Bródy Sándor bronzalakban újra egymásra találtak. Ugyanis a két ember barátságának közös pontja Eger, igazából Bródy Sándornak köszönhető, hogy Gárdonyi Egert választotta lakóhelyéül - mondta a polgármester.
Alexander Brody, Bródy Sándor unokája, aki mecénásként hozzájárult mindkét szobor felállításához, úgy vélekedett, a két barát most bizonyára élvezi, amit itt lát. Úgy, ahogy együtt élvezték a hevesi dinnye és az egri kenyér ízét, amikor Gárdonyi Budapesten meglátogatta az akkor már a fővárosban élő barátját.
Az életnagyságú bronzszobor álló helyzetben ábrázolja Gárdonyi Gézát, mellette padon ül Bródy Sándor. A szoborállítás alkalmából Eger két írócsillaga: Bródy Sándor és Gárdonyi Géza címmel a két író kapcsolatát bemutató könyvet jelentetett meg a település önkormányzata.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.