Átadják a Csokonai Színházat
2004. szeptember 13. 12:06
Debrecenben 1865. október 7-én nyitotta meg kapuit a mai Csokonai Színház. A cívis városban 1798-tól játszottak társulatok, később nyaranta rendszeresen erdélyi társulatok léptek fel. 1810-ben önálló társulat jött létre, később itt játszott Kántorné, Megyeri Károly és Udvarhelyi Miklós is. 1824-1865 között a város bekapcsolódott a vándortársulatok útvonalába és műsorába, s a színészek több helyen is felléptek Debrecenben. AZ első állandó kőszínház 1861-65 között épült Skalnitzky Antal tervei szerint, majd 1865. október 7-én Katona József Bánk bán című drámájával nyitotta meg kapuit. 1949-ben államosították, majd korszerűsítették, 1955-ben két szárnyépületet építettek hozzá. 1958-61 között teljesen felújították, majd 1978-82 között átépítették. A társulat jelenleg prózai és operai tagozattal működik. A színház 1916-tól Csokonai nevét viseli.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.